Apple iCloud: a megállapodás szélén több kiadóval
Az Apple hatalmas szerverfarmja és a megrendelt több petabájtos adattároló eszközök sorsa még mindig egy rejtély. Bár mint korábban írtunk róla, feltehetőleg a felhő alapú iTunes zenei szolgáltatások alapjául fognak szolgálni. Ezt a feltevést erősíti a következő hír is:
Az biztos, hogy nem az Apple lesz az első, aki ilyen szolgáltatással rukkol elő, hisz mind az Amazon, mind a Google elindította már sajátját. Igaz egyik sem állapodott meg a nagy kiadókkal, így az a meccs bizonyosan nincs még lejátszva. Steve Jobs csapata mindeközben a háttérben szorgalmasan dolgozott, feltehetőleg igen közel állnak a megfelelő megállapodáshoz a Warner Music Group-al, a Sony Music Group-al, a Universal Music-al és az EMI-jal is. Belső források szerint minden esélye megvan annak, hogy a tárgyalásokat akár a jövő héten le is zárhassák. Ha minden rendben lesz, feltehetőleg az iTunes Cloud Service bejelentése a június 6-i WWDC-n fog megtörténni.
Az, hogy a szolgáltatás hogy fog kinézni az Apple-nél még nem világos, de az is elképzelhető, hogy az iTunes-ban elérhető összes zenei művet szabadjára engedik a felhőben, így azt egyszer megvásárolva nem kell külön feltölteni.
A Google, illetve az Amazon szolgáltatásának a lényege, hogy a felhasználó a saját MP3-as zenéit tölti fel, és hallgatja helyszíntől függetlenül interneten keresztül. Ezzel lényegében nem nyújtanak semmivel sem többet, mint amit az otthoni felhasználó egy Synology NAS-al, és a DS audio-val is meg tud tenni bármikor.
A kérdés számunkra inkább az, hogy mi Magyarországon ki fogjuk e tudni használni a technika eme vívmányát, ami a konkurenciát nézve nem sok újdonságot fog hozni, és hasonló szolgáltatást mi magunk is indíthatunk otthonról.
Címkék: iCloud iTunes Cloud Service Apple Google Amazon Warner Music Sony Music Universal Music EMI WWDC Synology DS audio