Az angol székhelyű Y-cam Solutions azzal a céllal szállt be a hálózatos IP-kamerák piacára, hogy egy valóban felhasználóbarát, különösebb technikai tudás nélkül telepíthető és kezelhető, otthoni felhasználásra is elérhető árú, de a minőség terén mégis maximálisat nyújtó kamerákat készítsen. Elsősorban lakásunk, házunk és irodánk távolról történő megfigyelésére kínál megoldásokat a cég.
A White modell – ahogy a neve is utal rá – fehér színű, nappali használatra szánt kamera. Nagyobb társaival ellentétben nem tartalmaz infra LED-eket, így este csak megvilágított környezetet képes figyelni. Mivel nem feladata infra fény rögzítése, így nem tapasztalható olyan elszíneződés, mint az éjjellátó társai esetében, az optika tartalmaz infraszűrőt is. Egyéb paraméterei azonban teljesen megegyeznek a Black és Knight modellekével. Mivel nem ad ki infra fényt, ablak mögött is elhelyezhető, nem tükröződik saját fénye az üvegen, mint az infrás testvéreinél.
A külön kapható Shell burkolatban már használható szabad téren is, ráadásul időjárás ellen is védve lesz a White, helyezzük bárhová is.
A kamera főbb paraméterei:
Az Y-cam kamerák közös tulajdonságai:
Gyors és könnyű üzembehelyezhetőség, használat
Nem gond, ha korábban még sosem volt dolgunk hálózati kamerával, a kezdeti beállítások elvégzése mindenki számára könnyű lesz, bármilyen webböngészőt is használ, bármilyen operációs rendszeren. Windows alá egy telepítőszoftvert is kapunk, amely megkönnyíti a kamera megkeresését a hálózaton – ennek hiányában a routerünk DHCP-listájából tudhatjuk meg, milyen címen érhető el a kamera webes adminfelülete. Szintén a Windows-felhasználók kedvében jár a gyártó az ingyenes Multi-Live programmal, amivel 1/4/9 Y-cam kamerát monitorozhatunk egyidőben, osztott képernyőn, illetve rögzíthetjük is azok képét. Linux és Mac OS X operációs rendszer alatt is elérhető számos alkalmazás, amely hasonló megfigyelőközpontként használható az Y-cam kamerákkal.
Kiváló képfelbontás, és nagy képsebesség
Akár 640×480 pixeles képet is tudnak a kamerák továbbítani (320×240 és 160×120 használható még), ráadásul ennél a felbontásnál is lehet akár 30 képkockát/másodperces sebességet használnunk! A képsebességet a kamera automatikusan képes a rendelkezésre álló sávszélességhez igazítani. Egyidőben három különböző stream is továbbítódik a kamerából: MJPEG, MPEG4 és 3GPP – ez utóbbi akár egy mobiltelefonon is, iPhone-on is monitorozható. Ebben az árkategóriában talán jelenleg egyedülálló a hardveres MPEG4 adatfolyam, amelynek köszönhetően lassú hálózatokon is jó minőségű mozgókép továbbítható, ráadásul a kamerák beépített mikrofonjainak köszönhetően hanggal együtt!
Mozgásérzékelés és email-es riasztás
A kamerába épített szoftver képes az optika előtt történő mozgás érzékelésére, és emailben értesítést küldhet erről, de akár egy adott tárhelyre is fel tudja tölteni a képeket (FTP-n vagy emailben), amiket ilyenkor készít. A képküldés riasztástól függetlenül is kérhető akár minden nap, beállított időintervallumokban. A szokásos mozgásérzékelő algoritmusokkal ellentétben az Y-cam kamerák vektoralapú számítások alapján döntik el, hogy valóban mozgás történt-e, vagy csak pl. az ég éppen beborult, esetleg kiégett egy lámpa, így sokkal kisebb a téves riasztás esélye. A képen max. négy területen tudjuk külön-külön beállítani a mozgásra való érzékenységet, így csak az adott részeknél figyeli és jelzi a változásokat.
A mozgásérzékelés és email- és képküldés csak Internet Explorerben működik, ezek a funkciók csak ebben a böngészőben állíthatóak be. Ha NAS-hoz használjuk a kamerákat, természetesen a NAS megfigyelőrendszere végzi a mozgásfelismerést és riasztást, így a NAS-sal kompatibilis böngésző a mérvadó.
Infravörös LED-világítás
A Black és Knight modellek 30 darab nagy fényerejű infravörös LED-et tartalmaznak az objektív körül, ezek segítségével akár 12 méteres távolságig teljesen sötét környezetben is élvezhető fekete-fehér képet kapunk. A LED-ek manuálisan és automata üzemmódban is használhatóak. Annak érdekében, hogy minél jobb legyen a sötétben készülő felvétel, az objektív nem tartalmaz semmilyen infraszűrőt. Ennek mellékhatása, hogy a nappali képek színreprodukciója szokatlan egy egyszerű nappali kamerához viszonyítva. A sötét színek lilás árnyalatot kapnak, amely fokozódik fluoreszkáló (pl. neon) megvilágítás mellett, így főleg pl. irodákban feltünő.
Biztonságos wifi-kapcsolat
A 10/100-as ethernet-csatlakozó mellett a beépített wifi-t is használhatjuk, és nem csak WEP, de WPA és WPA2 titkosított hálózatokkal is működnek az Y-cam modellek. Így a kamerák elérése pont annyira lehet biztonságos, mint bármely más vezeték nélküli eszközünké.
Többfelhasználós elérés az interneten keresztül is
Az Y-cam kamerák adminfelületén max. 16 felhasználót definiálhatunk külön jelszavakkal. A routerünkben mindössze két portot kell a kamera címére irányítani, és máris monitorozható a weben keresztül is – illetve az UPnP-képessége miatt az ezzel kompatibilis routerektől maga is képes nyitott portot kérni. Beépített PPPoE szolgáltatása router nélkül is használhatóvá teszi, csak egy ethernet-kimenetes DSL- vagy kábelmodem szükséges mellé. Természetesen a DynDNS szolgáltatást is támogatja, hogy nem fix IP-címet kapó végpontokon is elérhető maradjon a neten keresztül.
Kompakt kialakítás és frissíthetőség
A kamerák apró, mégis robosztus készülékházba kerülnek, beépített antennával. A mellékelt fém tartószerkezet asztali lábként is használható, de elforgatva akár a plafonra is szerelhetjük. A rendszeres firmware-frissítés – amely a gyártó weboldaláról letölthető – lehetővé tesz, hogy a jövőben bővüljenek kameránk képességei, vagy javuljanak bizonyos funkciók.
Valamennyi Y-cam modellhez vásárolható kedvező árú kültéri burkolat, amely akár téli hidegben is biztonságot nyújt a szabadtéren használt kamerának.
QNAP és Synology támogatás
A QNAP NVR-rendszerei és a NAS-ok (jelenleg a TS-109/209/409 modellek) megfigyelőrendszere is ismeri ezeket a kamerákat. A Synology 2009 őszén véglegessé vált DSM2.2 operációs rendszere már teljes Y-cam támogatással rendelkezik.
Próbáld ki az Y-Cam kamerákat az alábbi linkeken élőben (felhasználónév/jelszó: guest/guest):
Black: Anglia
White: Olaszország, Anglia
Mobiltelefonról, ha készüléked támogatja a 3GPP stremaet: 3GPP
Ha mobiltelefonod nem 3GPP-kompatibilis (nincs élőkép 3GPP stream link alatt), akkor a Picture Live gombnál láthatsz folyamatosan frissített képkockákat. A telefon böngészőjében legyen engedélyezve a JavaScript!
Gyártó weboldala: link...
Adatlap angolul: link...
Angol nyelvű kézikönyv: link...
Firmware-frissítés, telepítőprogramok: link...
Multi Live Windows-os megfigyelőprogram: link...
Ingyenes monitorozó program iPhone-ra: link...
Ingyenes monitorozó program Androidra a Google Marketplace-en: Y-cam MultiLive
Alapos teszt képekkel a networkwebcams.co.uk oldalán: link...
Néhány teszteredmény és díj:
– cnet uk: link...
– TrustedReviews: link...
– Info4 Security: link...
– Computer Shopper: link...
Kapcsolódó/ajánlott termékek a webshopban:
» Y-Cam Shell White – Kültéri kameraház
Miután megtekintesz termék adatlapokat, az utolsó 4 megnézett termék listája jelenik majd meg itt.
Ehhez engedélyezned kell a sütiket.